Recept a sikerhez
Határozottság és rugalmasság
A sikerhez ez a két tulajdonság is elengedhetetlen. A határozott emberek tudják, hogy mikor, és mit akarnak, kész célokkal és tervekkel rendelkeznek, és a terveik között ezek gyors és hatékony megvalósítása is szerepel.
A határozottság, rugalmasság nélkül semmit sem ér, ezért a siker másik kulcsa, a rugalmasság is. Hiszen az életben sok minden változik körülöttünk, sok minden képlékeny, így nagyon jó, ha ez a képesség bennünk is ott lakozik. Azok az az emberek, akik képesek az új és váratlan helyzetekhez alkalmazkodni, azaz rugalmasan állnak az élet dolgaihoz, sokkal sikeresebbek és boldogabbak, mint azok, akik képtelenek elfogadni, hogy az életben bizony nem minden fekete és fehér.
A pozitív életszemlélet
A rossz dolgokat bevonzzuk, de a jókat is. Amennyiben még mi magunk sem hiszünk valamiben, saját magunkban, akkor hogyan várjuk el, hogy sikereket érjünk el? A sikeres emberek nem csak önmagukban hisznek, hanem alapvetően nyitottak és optimistán állnak a világhoz. Hisznek abban, hogy a pillanatnyi rosszat, valami nagyobb jó követi majd. Azaz nem álmodozók és nem azért boldogok, mert nem akarják észrevenni az igazságot, hanem alapvetően pozitív az életszemléletük.
A helyzet urai
A sikeres emberek minden helyzetet képesek uralni, legyen szó munkahelyi gondokról, családi problémákról, az életben kialakult helyzetről. Nem mindenki születik kellő szintű önuralommal, de gyakorolható és kellő önismeret is szükséges ahhoz, hogy ki, mennyire képes önmagán uralkodni, mert csak azok tudnak egy-egy szituációt megfelelően uralni, akik megfelelő önkontrollal is rendelkeznek.
A sikeres emberek mentálisan egészségesek
A mentális egészség éppen olyan lényeges, mint a testi egészség. A mentális egészséghez tartozik az egészséges önbizalom és az önismeret is fontos összetevője. Azok, akik ismerik a képességeiket, készségeiket, tudják, hogy mennyi terhelést bírnak, ismerik a határaikat, sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak, mint akiknek nincs képük önmagukról. Az érzelmi stabilitás is elengedhetetlen a mentális egészség megteremtéséhez és megőrzéséhez.
Az életben sok stresszes helyzettel meg kell megküzdenünk. Általában a szorongóbb, érzékenyebb emberek, sokkal kevésbé stabilak érzelmileg. Azonban, akik kordában tudják tartani az érzelmeiket, azok a személyek a magasabb stressz szintre is sokkal jobban reagálnak. Ez nem csak a fizikai, hanem a lelki egészség megőrzése szempontjából is nagyon hasznos.